Ékszermosoly Nap I.-II. - Dentalia Fogorvosi Rendelő

+36 20 334 9025 1126 Budapest, Böszörményi út 8. Csengő: 100

 

 

A Dentalia Rendelő szívesen kezdeményez társadalmi szerepvállalást olyan eseményeken, melyek a fogászati kultúrát és az abban dolgozókat közelebb hozzák a hétköznapi emberekhez.

Mindig törjük a fejünket, hogyan tudnánk egy kis pluszt csempészni a hétköznapi munka mellé, hogy az időszakos akciókon túl valami mást is adjunk.

Ezen a felületen az említett eseményekről értesülhet.

Mert a Dentalia több, mint egy rendelő! Ön pedig több lesz nálunk, mint egy páciens!

 

Hosszas előkészületek, komoly egyeztetések, a megfelelő helyszín és időpont kiválasztása után, 2017. nyarán megvalósulhatott egy álom, igenis mutassuk meg mindenkinek, hogy a tökéletes Ékszermosoly mindenki számára elérhető!

Ilyen sikerre nem is számítottunk, amit a videó és a fotósorozat hozott, rengeteg elismerést kaptunk, mind szakmai oldalról, mind meglévő,- és leendő pácienseinktől. Köszönjük a résztvevőknek, nélkülük ez a projekt nem jöhetett volna létre!

2020-ban úgy döntöttünk szervezzünk egy újabb, kicsit más Ékszermosoly napot, hisz lelkes jelentkezőink ezúttal is akadtak szép számmal. Sajnálatosan a járványhelyzet miatt, kénytelenek voltunk egy másik forgatókönyvet választani. Ekkor jött az ötlet, hogy miért ne tarthatnánk egy Ékszermosoly fotózást itt, helyben a rendelőben?

A jól bevált profi csapaton nem módosítottunk, csupán pácienseink személye és történeteik változtak. Ezeket az érdekes Ékszermosoly történeteket, Blog bejegyzéseinkben olvashatják.

H1D 9626